Képgaléria:
Médium:Zöldtech
2011-04-18
A Magyar Biogáz Egyesület elnöke úgy véli: bár kötelezik az áramszolgáltatókat a zöld áram átvételére, de azt ők mondhatják meg, hogy hol táplálhatja be a rendszerbe a zöldenergiát a biogázüzem.
Médium:Index
2011-02-09
20-50 százalékkal növekedne a távhőtermelés költsége a Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) számításai szerint, ha a parlament elfogadja Lázár János törvénymódosító javaslatát. A szervezet szerint 100 kapcsoltan termelő erőmű és 3000 ember munkahelye van veszélyben. A frakcióvezető módosító javaslata a Magyar Bimossza Erőművek Egyesülésénél (BEE) is kiverte a biztosítékot.
Médium:MNO.hu
2011-01-05
Mintegy 4,5 milliárd euró összegű pályázatot írt ki az Európai Unió alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákra és megújuló energiaforrásokra – olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján.
Médium:AgroLine
2010-12-19
Év vége előtt elfogadhatja a kormány az Európai Bizottságnak benyújtandó Megújuló Energia Hasznosítási Nemzeti Cselekvési Tervet - közölte Bencsik János klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár a tervezettel kapcsolatos szakmai konzultáción, pénteken.
Médium:AltEnerg
2010-12-15
A RENEXPO Central Europe Nemzetközi kiállítás és kongresszus a megújuló energiákról és energiahatékonyságról jövőre ötödik alkalommal informálja a szakmát és az érdeklődőket a jövő energiahatékonysági megoldásiról és koncepcióiról.
Médium:Index
2010-12-12
Vasárnaptól kötelező az üzemanyag-forgalmazóknak a forgalmazott mennyiség hat százalékában bioüzemanyagot árulni a novemberben elfogadott törvény szerint.
Médium:AltEnerg
2010-11-30
Szalmabálával hőszigetelt favázas vályogház képviseli hazánkat az Európai Építészek Szövetsége (ACE) által Brüsszelben rendezett, fenntartható európai építészetet bemutató kiállításon.
Médium:Mindennapi.hu
2010-11-02
Magyarország még kilenc év haladékot kapott az uniótól, hogy megduplázza megújuló energiatermelését. Ez egyébként a háztartások elemi érdeke is – hiszen a fűtési szezonban már most is számos alternatív megoldásra lenne lehetőség.
Médium:Portfolio.hu
2010-10-13
A tegnapi nap során mintegy 250, a megújuló beruházások iránt érdeklődő szakember részvételével lezajlott Magyarország első befektetési fókuszú zöld energia konferenciája, a Green Energy Investment Forum 2010. A finanszírozók szerint kevés a jó minőségű projekt, gondok vannak az árazással, bonyolult és kiszámíthatatlan a szabályozási környezet hazánkban.
Médium:AltEnerg
2010-10-04
Évente 7 ezer tonna pellet előállítására képes üzemet adták át pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron. A beruházó kecskeméti projektcég, a Kelet-Európai Bioenergetikai Kft. mintegy 50 millió forintos uniós támogatás segítségével, csaknem 200 millió forint összköltségből építette fel az üzemet a tuzséri Erdért Zrt. telephelyén - mondta Marozsi Imre, a társaság tulajdonosa az átadást megelőzően az MTI-nek.
Médium:Portfolio
2010-09-10
Miközben az európai emissziókereskedelmi rendszer (EU ETS) elsődlegesen a kibocsátások mérséklődését célozza, addig az új-zélandiak merőben más megközelítést alkalmazva a saját ETS-rendszerük egyik alappilléreként az erdők széndioxid-megkötési képességét kívánják hasznosítani. Ennek köszönhetően Új-Zéland tovább zöldülhet az elkövetkező időszakban, mivel a helyi kormányzat által alkalmazott karbonpolitika hatására erdőtelepítések sora várható a közeljövőben, főként a korábbi legelők helyén.
Médium:AgroLine
2010-06-21
Ausztria lehet az első olyan uniós ország, amely áramellátását teljes egészében megújuló energiaforrásból fedezi. Egy, a megújuló energiával kereskedő szövetségek által rendezett konferencia eredménye szerint, teljességgel reális kilátás az, hogy 2020-ra Ausztria áramellátásának 100 százaléka tiszta forrásból származik majd.
Médium:Energiacentrum
2010-06-04
Svédországban a biomassza vált az első számú energiaforrássá. Jelenleg az ország teljes energiaszükségletének 31,7 százalékát fedezi, megelőzve ezzel az olajat, amelynek részesedése 30,8 százalék.
Médium:stop.hu
2010-05-31
Indiát és Kínát is felülmúlva az Amerikai Egyesült Államok lett a legnépszerűbb befektetési célpont a megújulóenergia-források tekintetében - közölte a KPMG.
Médium:Piac & Profit
2010-05-31
Az uniós tagországoknak 2020-ra energiafogyasztásuk 20 százalékát megújuló forrásokból kell fedezniük, ez az elektromos áramtermelés 35 százalékát érinti. Ám az európai energiaszektornak nincs elég tőkéje, hogy eszközölje az ehhez szükséges befektetéseket.
Médium:Alternatívenergia.hu
2010-05-30
ndiát és Kínát is felülmúlva az Amerikai Egyesült Államok lett a legnépszerűbb befektetési célpont a megújulóenergia-források tekintetében - közölte a KPMG az MTI-vel.
Médium:LogPortál
2010-05-21
A tiszta energia szektor bővülése a válságban is folytatódott, a szél-és napenergia rendszerek telepítésére többet költött a világ 2009-ben, mint a megelőző évben, valamint a bioüzemanyagok termelése is növekedett. A zöldenergia lehet a válságból való kilábalás legfőbb hajtóereje. A kormányzatok ugyanis jelentős beruházásokat terveznek az elkövetkezendő években, amelyekkel egyrészt csökkenhetik energiafüggőségüket, másrészt léphetnek a környezetvédelem érdekében, harmadrészt pedig munkahelyeket is teremtenek. Ezzel pedig a szektor hosszú távú növekedése is biztosított – olvasható a Clean Edge legfrissebb tanulmányában. A kockázati tőkés befektetők érdeklődése ugyanakkor némileg csökkent a tavalyi évben a zöldenergia iránt, bár ez betudható annak, hogy minden területen visszafogták aktivitásukat. A tiszta energia szektorban kisebb volt a visszaesés, így a kockázati tőkés befektetésekből egyre nagyobb részt hasít ki az iparág.
Médium:http://www.vg.hu
2010-05-10
Európa jövőbeni gazdasági versenyképessége azon múlik, hogy sikerül-e vezetővé válnia az alacsony karbonintenzitású technológiák terén – jelentette ki a Brüsszelben zajló világgazdasági csúcsértekezleten a GE International elnök-vezérigazgatója.
Médium:Fosrestpress
2010-04-21
A faapríték fokozott hasznosítása 7 ezer ember számára teremt új munkahelyet Finnországban. Azonnali gyakorlati intézkedések szükségesek a bioenergia hasznosításának fokozására, az MTK (a finn agrártermelők és erdőtulajdonosok központi szervezete) szerint – olvasható a Nordic Forestry oldalon.
Médium:http://www.mernokbazis.hu
2010-04-19
A következő tíz évben 235 milliárd Eurót pumpálnak az ágazatba.
Médium:www.szabadfold.hu
2010-04-16
Másfél év múlva akár száz kisebb-nagyobb biogázerőmű is működhet Magyarországon. A minap pedig 26 bioetanol és 4 biodízel üzem építésének támogatását hagyta jóvá a hatóság.
Médium:www.agroline.hu
2010-03-17
A növényolajjal működő blokkfűtőműveket, erőműveket 2010. június 30-ig regisztráltatni kell a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezési Hivatalnál (BLE). Ezt a szövetségi környezetvédelmi minisztérium a „Biomassza fenntartható alkalmazásáról”- szóló jogszabálya írja elő.
Médium:Műszakifórum.hu
2010-03-12
Teljesíteni fogja az Európai Unió a megújuló energiák felhasználására kötelező érvénnyel vállalt célkitűzését - derül ki az Európai Bizottság előrejelzéséből, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra Brüsszelben.
Médium:Privátbankár.hu
2010-03-11
Teljesíteni fogja az Európai Unió a megújuló energiák felhasználására kötelező érvénnyel vállalt célkitűzését - derül ki az Európai Bizottság előrejelzéséből, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra Brüsszelben.
Médium:Magyar Nemzet
2010-03-02
Nagyobb kárt okoznak a „zöld” üzemanyagok, mint a fosszilisek egy brit kormányzati jelentés szerint – tudósít a The Times. Peter Parker, Pókember civil alteregója jövő héten elveszti állását és pénzügyi nehézségek elé néz – tudta meg a CNN a képregényt kiadó Marvel Comicstól. Bajban van az Amerikai Postaszolgálat is, ezért a jövőben szombaton nem kézbesítenek majd – közölte az NBC.
Médium:fidesz.hu
2010-03-01
Nem javasol kötelező fenntarthatósági kritériumokat a szilárd és gáz halmazállapotú, villamos energia előállítására használt biomasszákra az Európai Bizottság.
Médium:MTV Híradó
2010-02-26
Készítői szerint a világ jelenlegi legnagyobb napelemes hajóját mutatták be csütörtökön a németországi Kiel kikötővárosban.
Médium:estihirlap.hu
2010-02-10
Az Európai Unió részéről elvárás Magyarország felé, hogy 2020-ra energiafogyasztásának 13%-át megújuló energiaforrásokból fedezze.
Médium:VG.hu
2010-02-08
Az energetikai iparág szereplőit egy emberként foglalkoztatja a kérdés: vajon miért szeretné Lázár János, hogy 50%-kal növekedjen a távhő ára, hogy munkahelyek ezrei szűnjenek meg, és hogy teljes mértékben az orosz gáztól függjön az ország?
Médium:Világgazdaság
2010-02-02
Az Európai Bizottság tervet készít az unió elektromos...
Médium:Ebróker
2010-02-01
Kiszámíthatatlan szabályozási környezet, forráshiány, rossz támogatáspolitika nehezíti a megújuló energiákba történő befektetéseket, szűrhető le általános tanulságként a pénteken zárult Jacob Fleming társaság által Bécsben megrendezett Renewable Energy Finance & Infrastructure Summit nevű konferencián.
Médium:Világgazdaság
2010-01-25
Az uniós tagállamok képesnek tartják magukat azoknak a céloknak az elérésére, amelyekkel az EU egésze 2020-ra 20 százalékra növelheti a megújuló energia arányát a teljes energiafelhasználáson belül.
Médium:Világgazdaság
2010-01-15
A hidrogénalapú energetika hozzájárulhat a környezeti fenntarthatósági célok eléréséhez. Ott lenne a helye Magyarország megújulóenergia-cselekvési tervében is.
Médium:sajttaj.hu
2010-01-15
Magyarország, Szerbia és Románia egyaránt érdeklődést mutat a megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság iránt. Az energiaprogramok támogatása, a jogi háttér megteremtése, a megújuló energiapiac fejlesztése és a különböző célkitűzések elérése csak néhány azon pontok közül, amelyeket mindhárom országnak meg kell valósítania.
Médium:Prohardver
2010-01-14
A kőolajkészletek apadása miatt az alternatív megoldások kerülhetnek előtérbe.
Médium:Gazdasági Rádió - Privátbankár.hu
2010-01-11
A vegyipar csökkenteni kívánja nyersolajfüggőségét. A hagyományos karbon-nyersanyagot más forrásokkal, például földgázzal, kőszénnel, illetve biomasszával kell majd felváltani - hangsúlyozták szakértők hétfőn Frankfurtban, egy tudományos konferencián.
Médium:Menedzsment Fórum
2010-01-05
Bioetanol-gyártó üzemet készül építeni Magyarországon a Fagen amerikai óriásvállalat, az üzem várhatón Dunaföldváron lesz - írja a Napi Gazdaság keddi számában tengerentúli sajtóértesülések alapján.
Médium:Prohardver
2010-01-04
A kőolajkészletek apadása miatt az alternatív megoldások kerülhetnek előtérbe.
Médium:Népszava
2009-12-05
Jelentős megújuló energiaforrásokkal rendelkeznek a kelet-közép-európai országok, így a régiónak érdeke, hogy a befektetők hosszú távon is biztosítva lássák beruházásaik megtérülését - közölte az energiapolitikai tanácsadással foglalkozó Constellation Energy Institute.
Médium:Tőzsdefórum
2009-12-04
"A klímaváltozás elleni küzdelem nem lehet hatékony, ha a régiók nem kapnak szerepet a közös erőfeszítések terén." - véli a régiók lobbiszervezete. Az Európai Régiók Közgyűléséről 600 regionális küldött üzent Brüsszelnek és Koppenhágának.
Médium:euroASTRA
2009-12-03
Az 1997-es kiotói egyezmény, amely az 1990. évihez képest 5%-ban határozza meg a fejlett országok kibocsátás-csökkentési kötelezettségeit, 2012-ben lejár. A koppenhágai klímakonferencián 2009. december 7. és 18. között ennek a jegyzőkönyvnek a folytatásáról kell megállapodásra jutni. A tanácskozás, amelyen 192 ország képviselteti magát, lehetőséget biztosít arra, hogy a világ vezetői együttes erőfeszítéssel megóvják a Földet és annak lakóit.
Médium:Népszabadság
2009-11-16
Obama jelenlétének óriási jelentősége lehet - mondja lapunknak a decemberi éghajlatvédelmi csúcs esélyeiről Pásztor János, az ENSZ-főtitkár klímapolitikai "jobbkeze", aki az amerikai szenátorok meggyőzésére jött Washingtonba.
Médium:TőzsdeFórum
2009-11-16
Az országok közötti párbeszéd megindítását hivatott segíteni a november 15. és 17. között a magyar Constellation Energia Intézet és a varsói Keleti Intézet (Instytut Wschodni) által immár másodszor is Budapesten tartott IV. Energia Fórum elnevezésű regionális konferencia. A nagyszabású eseményen a régió vezető politikusai és energetikai szakemberei - kiegészítve az Egyesült Államok, Oroszország és Nyugat Európa meghívott vendégeivel - vitatják meg a régió legfontosabb, hosszú távú energiapolitikai kérdéseit.
Médium:Menedzsment Fórum
2009-11-15
Összesen 50 megawatt teljesítményű szélerőművet építene a heves megyei Ecséden a kanadai Wind Works Power Corp., miután opciós vételi megállapodást írt alá egy meg nem nevezett projekttársaság tulajdonosával - derül ki a kanadai cég honlapján közzétett sajtóközleményből.
Médium:Menedzsment Fórum
2009-11-12
Magyarországnak az energiahatékonyság növelésével és megújuló energiaforrásokat létrehozó beruházásokkal kellene függetlenítenie az energiaellátását, és nem a drága Nabucco-gázvezeték megépítésével - közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a Közép-Kelet Európai Bankfigyelő Hálózat csütörtökön az MTI-vel.
Médium:Zalai Hírlap
2009-10-20
Az energiatakarékos építészetet, a megújuló energiákat és a hagyományos faépítészet megőrzését helyezi a középpontba egy magyar-szlovén közös projekt, amelynek keretein belül mintaházakat alakítanak ki Nagykanizsán és a szlovéniai Martjanciban.
Médium:www1.mfor.hu
2009-10-13
A magyar határtól alig 40 kilométerre, a szlovákiai Mohiban (Mochovce) épülő új atomerőművi blokkok építési technológiája elavult, és nem vizsgálták a bővítés lehetséges magyarországi hatásait, ezért új engedélyezési eljárásra lenne szükség - hangsúlyozták környezetvédelmi szervezetek képviselői Esztergomban, az atomerőmű tervezett bővítéséről tartott közmeghallgatáson.
Médium:kitekinto.hu
2009-10-08
További 50 milliárd euró mobilizálását javasolja az Európai Bizottság a következő tíz évben az alacsony széndioxid-kibocsátású technológiák fejlesztésére, amitől 2020-on is túlnyúló hosszú távú előnyöket remél a kibocsátás-csökkentés terén.
Médium:ECHO TV
2009-09-25
Megkezdte Ácson egy 22 szélturbinából álló erőműpark felépítését a spanyolországi Iberdrola Renovables – közölte pénteken a vállalat magyarországi képviselője.
Médium:stop.hu
2009-09-24
Hogy a globális felmelegedésről mindannyian tehetünk, nem újdonság. Hogy többet kéne tenni a károsanyag-kibocsátás csökkentéséért, valamint a tiszta energia hatékony felhasználásáért, szintén nem új keletű megállapítás. Az viszont már kevésbé egyértelmű, hogy néhány héttel a koppenhágai klímacsúcs előtt hogyan is állnak a nemzetközi erőfeszítések bolygónk megmentésének ügyében.
Médium:Világgazdaság
2009-09-21
A zöldtechnológiában érdekelt cégek már most nagyobb globális árbevételt termelnek, mint a légi- és a hadiipar együttesen.
Médium:EurActiv.hu
2009-09-17
Az európai gazdáknak 2020-ig legalább 20 százalékkal kell csökkenteniük a mezőgazdaságban a károsanyag-kibocsátást, elsősorban azáltal, hogy biomasszát állítanak elő és megkötik a szenet a talajban. Magyarország különösen érintett a csökkentésben. Mariann Fischer Boel, mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos szerint azonban külső segítség nélkül a csőd fenyegeti a gazdákat.
Médium:AgroLine.hu
2009-09-16
A romániai Érmihályfalvával közösen szeretne biogázerőművet építeni Kondoros. A cél érdekében korábban európai uniós forrásokra nyújtottak be pályázatot.
Médium:Napló
2009-09-16
Veszprém - A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán működő Energetikai Rendszerek Kutatólaboratórium workshopot szervezett a napokban, melynek fő témája a megújuló energiaforrások.
Médium:Promenád
2009-08-26
A sörgyáraknak és a bioüzemagyagot előállító üzemeknek is hasznos lehet, ha a két iparág együttműködik. Ami ugyanis az egyiknek szemét, az a másiknak hasznos alapanyag.
Médium:www.stop.hu
2009-08-11
Többen úgy látják hazánk gazdasági és szociális életének értői közül, hogy a közmunkaprogramok jelenleg elhibázottak.
Médium:www.megujulo.hu
2009-08-10
Immár konkrét helyszínnel, vázlattervvel és engedélyekkel rendelkezik a nemrég még csak koncepciórajzokon létező Ökoposta, mely a Magyar Posta Zrt. megrendelésére fog belépni a teljes mértékben környezettudatos tervezésű épületek klubjába. A „zöld” hivatalba várhatóan 2010 tavaszán térhetnek be az első ügyfelek.
Médium:agroline.hu
2009-08-05
Nemcsak az alternatív energiaforrásul szolgáló növényekre koncentrálva, hanem általában a mezőgazdasági terményekkel kapcsolatban vizsgálná a termőföldhasználat megváltoztatásának nem kívánt, káros következményeit Brüsszel.
Médium:Magyar Nemzet Online
2009-07-09
A megújuló energiaforrásokban rejlő mezőgazdasági lehetőségek kihasználásával az egyre gépiesítettebb, modernizálódó agráriumban is növelhető a foglalkoztatottak száma – mondta Gőgös Zoltán földművelésügyi és vidékfejlesztési államtitkár csütörtökön Budapesten.
Médium:HVG
2009-07-08
Bioerőmű és aszalóüzem létesítését, valamint távfűtő és távhűtő rendszer kiépítését tervezi az ország legkisebbnek tartott önálló faluja, a Veszprém megyei Megyer.
Médium:Naplo.hu
2009-07-07
Veszprém, Budapest - Elfogadta az országgyűlés a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa kezdeményezésére az éghajlatvédelmi kerettörvény elkészítéséről szóló határozatot.
Médium:nonprofit.hu
2009-07-03
Médium:HVG
2009-06-23
Munkahelyek millióit lehetne teremteni a megújuló energiába fektetett beruházások növelésével, az ENSZ iparfejlesztési szakértői szerint.
Médium:Portfólió.hu
2009-05-27
Miközben a rendkívül nehéz gazdasági környezet közepette csaknem minden eszköztípus esetén csökkentek...
Médium:Rádió Plusz
2009-05-13
A megújuló energiaforrások áfája nem került be a kedvezményes, 18 százalékos áfakörbe a Bajnai-csomag hétfői parlamenti szavazásán.
Médium:Agroline
2009-04-07
Újfajta osztrák tehnológia született a fából és biomasszából való áramtermelésre.
Médium:Világgazdaság
2009-03-10
Erősödő „zöldgazdaság” - Az Európai Bizottság az unió kohéziós politikájának keretében 105 milliárd eurót fordít a „zöldgazdaságot” erősítő projektekre 2007 és 2013 között.
Médium:Orientpress
2009-02-23
Az Európai Bizottság azt szeretné, ha 2020-ra 20 százalékra emelkedne a megújuló energiaforrások aránya az EU-tagállamokban.
Médium:Deol.hu
2009-01-20
Debrecenben megalakult az ország első regionális energiaügynöksége, amely nonprofit kft.-ként végez majd szolgáltató és tanácsadó tevékenységet.
Médium:PR Herald
2009-01-18
Európa úgy táncol, ahogy a Gazprom fütyül. A megújuló energiaforrások felhasználásának alternatív megoldásaival megtörhetõ az oroszok gáz-monopóliuma...
Médium:Hírextra.hu
2009-01-13
Nagyrőce (Revúca) lakosainak nem kell aggódniuk, ha elzárják a gázcsapokat.
Médium:Műszakifórum
2008-12-02
Megkezdődtek a klímatárgyalások a lengyelországi Poznanban, a két hétig tartó találkozó célja, hogy 2009 végére egy globális és átfogó klímavédelmi megállapodás szülessen.
Médium:Népszabadság Online
2008-11-26
Greenpeace-aktivistákra, köztük négy magyarra támadtak egy közép-lengyelországi bányában az ott dolgozó munkások - tájékoztatott a nemzetközi környezetvédelmi szervezet.
Médium:Greenfo
2008-11-24
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv keretében meghirdetett 30 ezer hektárnyi fásszárú, illetve lágyszárú energia növény támogatási-pályázat 10 százalékára...
Médium:Index.hu
2008-11-19
Kedd este a londoni parlament arról fogadott el törvényt, hogy Nagy-Britannia az 1990-es szinthez képest 80 százalékkal csökkenti szén-dioxid-kibocsátását 2050-re.
Médium:ForestPress
2008-11-12
A pénzügyi és gazdasági válság megmutatta, hogy a világ képes összefogni a hatás mérsékléséért...
Médium:Napi Gazdaság
2008-11-10
Bár a lakossági vásárlók féltek attól, hogy a gáz árát követve a tűzifa ára is 5-15 százalékkal emelkedik, ez - jórészt az ipari felhasználók miatt - eddig nem következett be...
Médium:Hírsarok.hu
2008-11-03
Médium:Napló
2008-10-17
A lakossági és közszféra üvegházhatású gázkibocsátását kívánja csökkenteni a környezetvédelmi minisztérium a Zöld beruházási rendszeren keresztül.
Médium:bama.hu
2008-10-11
Biomassza: Küszöbön a hosszútávú távhő-megállapodás és az új beruházás
Médium:Infovilág
2008-10-08
Ma fogadta el a kormány azt a rendeletet, amely elrendeli a hőtermelő berendezések...
Médium:Agroline
2008-10-03
Bicske- Szinte szemmel látható, mint nő ki a földből rendkívüli sebességgel az energiafűznek nevezett fa! a hitványabb talajokon is megélő növény biomasszának való.
Médium:Ingatlanmanager
2008-10-02
Médium:Székesfehérvár.hu
2008-09-28
A megújuló energiák hasznosítását, valamint közös projektek kialakítását segítő együttműködési megállapodást írt alá pénteken Székesfehérváron...
Médium:Greenfo
2008-09-15
A legfejlettebb országok, valamint további öt nemzet (együttesen a G8+5) tudományos akadémiái 2005-ban hívták fel először...
Médium:Műszaki Fórum
2008-09-01
Médium:forestpress
2008-08-26
Médium:origo
2008-08-12
Médium:mai piac
2008-08-04
Médium:shr 2008.08.01.
2008-08-01
Médium:EUVONAL
2008-07-16
Médium:Hg.hu
2008-07-10
Médium:vas népe
2008-07-08
Serock (edz) - A Visegrádi Országok Régióinak VI. Fórumán a konferencia házigazdája Vas megye lesz. A téma a térség turizmusa, a történelmi és a természeti értékek védelme.
Médium:origo
2008-07-02
Fellendítette az olaj drágulása és a globális felmelegedéstől való félelem tavaly a beruházásokat a megújuló, a tiszta energiába: az ENSZ Környezetvédelmi Programja, az UNEP szerint 60 százalékkal 148 milliárd dollárra.
Médium:stop
2008-07-02
Fellendítette az olaj drágulása és a globális felmelegedéstől való félelem tavaly a beruházásokat a megújuló, a tiszta energiába: az ENSZ Környezetvédelmi Programja, az UNEP szerint 60 százalékkal 148 milliárd dollárra.
Médium:168 óra
2008-07-01
Fellendítette az olaj drágulása és a globális felmelegedéstől való félelem tavaly a beruházásokat a megújuló, a tiszta energiába: az ENSZ Környezetvédelmi Programja, az UNEP szerint 60 százalékkal 148 milliárd dollárra. A program igazgatója úgy látja, hogy már szinte az egykori amerikai aranylázhoz hasonlót élhettünk meg a zöld energiával a múlt évben.
Médium:hvg
2008-06-30
A rendkívüli olajár-emelkedés nyomán ma már ismét ugyanannyiba kerül GDP-arányosan a világnak a nyersolaj, mint a 80-as években. A megújuló energiaforrások sem lesznek olcsók, londoni gazdaságelemző- és befektetési házak hétfői elemzései szerint.
Médium:haon.hu
2008-06-29
Médium:Piac és profit
2008-06-27
2008. június 27-én átadták a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) kiemelten környezetbarát - zéró széndioxid kibocsátást célzó - konferenciaközpontját.
Médium:gondola
2008-06-20
Giampaolo Crepaldi püspök, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának titkára a környezetvédelmi világnap alkalmából kiadott múlt heti üzenetében közzétette a „környezetvédelem tízparancsolatát”.
Médium:vg
2008-06-18
Az emelkedő árszint kedvez az alternatív energiaforrásokba fektető iparágaknak
Médium:MTV
2008-01-26
A McKinsey jelentés szerint évente a GDP 1%-át az alternatív energiaforrásokra, valamint a káros gázkibocsátás csökkentésére kell fordítani...
Médium:muszakiforum.hu
2007-07-14
Kevesellte a tejpiac helyzetének javítása érdekében eddig felvetett intézkedéseket az európai uniós tagországok nagy része a tagállamok mezőgazdasági minisztereinek hétfői brüsszeli találkozóján.
